petefészekciszták | klimax | meddőség | menstruációs panaszok | nőgyógyászati gyulladások | gátseb kezelése
Női gondok
Petefészekciszták
Dr. Elek Csaba nyomán
A ciszta önmagában nem más, mint egy tokkal körülvett, folyadéktartalmú üreg. A petefészkekben normálisan is keletkeznek ilyenek, például a tüszőérés folyamata során. Egyezményesen egy folyadékkal telt üreget akkor nevezünk cisztának, ha annak legnagyobb átmérője eléri a 4 cm-t.
Csak a valódi petefészekciszták tekinthetők a petefészek kóros, s egyben betegségre utaló elváltozásainak, de címszó alatt a fogalmi tisztázás végett érdemes tárgyalni a többi cisztának mondott elváltozást is.
Előfordulás
Pontos adatok nem állnak rendelkezésre, de gyakori jelenségről van szó. A leggyakoribb a tüszőciszta, mely vérzési rendellenességeket okoz. Ha vérzése nem pontos, élénk színű, alvadékos, elhúzódó és fájdalmas, feltétlenül szakorvoshoz kell fordulni. Ez több jó- és rosszindulatú daganattól védheti meg.Funkcionális petefészek-ciszta
Funkcionális petefészek-cisztának nevezzük azt a folyadékkal telt képletet, mely a petefészkek normális működéséből eredően következik be, és megfelelő kezeléssel el is sorvasztható.Funkcionális ciszta alakulhat ki a meg nem repedt tüszőből (follikuláris vagy tüszőciszta). Ekkor a tüsző nem reped meg időben, így helyén sárgatest sem keletkezik. A ciklus folyamán tehát csak tüszőhormonok (ösztrogének) termelődnek, de sárgatesthormon (progeszteron) nem. A tüszőrepedés elmaradása legtöbbször stressz vagy szorongás következménye.
A szervezet ezen egyoldalú össztrogén terhelésének vannak tünetei, és később lehetnek szövődményei is. Tünetei közül jellemző a ritka, de nagyon erős, fájdalmas, elhúzódó és alvadékos vérzések, melyek olykor bőrszerű szövetfoszlányokkal tarkítottak, melyet nem mások, mint az ösztrogén hatására túlduzzadt, azaz hiperpláziás méhnyálkahártya darabjai. A méhnyálkahártya egy darabban is kiürülhet (dizmenorrhoea membranacea). A fokozódó ösztrogénterhelés a középidőtől fokozódó emlőfeszülésben, fájdalomban is megmutatkozik. Mivel a nyakcsatorna állandóan ovuláció előtti állapotban van, a hüvelyből bőségesen ürül kristálytiszta, tojásfehérjeszerű nyák.
A sárgatest cisztái
- A granulóza ("szemcsés") sejtes ciszták általában féloldaliak, nem nagy méretűek és együregű képletek, mellyekkel leggyakrabban koraterhességben találkozunk ultrahang vizsgálat során. Nincs vele tennivaló, a sárgatest a 6. és a 10. hét között elsorvad, miközben a progeszteron termelését a méhlepény veszi át. Ez idő alatt a ciszta is felszívódik.
- A tékasejtes ciszta humán koriális gonadotropin (HCG = a progeszteron termeléséért és a sárgatest kellő ideig történő életben tartásáért felelős lepényhormon) túltermelése illetve túladagolása során alakul ki. Belső túltermelődésére nagy mennyiségű HCG-t termelő lepényelfajulások (mola hidatidóza, koriokarcinoma), továbbá ikerterhesség esetén számolhatunk. Túladagolása főként meddőség gyógyítása, clomifén-citrát és/vagy HCG adása kapcsán fordul elő. Ezt az állapotot nevezzük hiperstimulációs szindrómának. A petefészkek átmeneti nyugalomba helyezésével a tékasejtes ciszták visszafejlődnek.
A valódi petefészek ciszták organikusak, szervi betegségek nyomán fejlődnek ki, melyek lehetnek daganatos és nem daganatos eredetűek. Nem daganatos eredetű petefészek ciszta az elmúlt endometriózis után visszamaradt endometriális ciszta, melyet, jellegzetes barna bennéke miatt, csokoládé cisztának is szoktak nevezni.
A daganatos ciszták egyaránt lehetnek jó- és rosszindulatúak. A jóindulatú daganatos ciszták mirigydaganatok (adenomák), melyek, bennékük alapján lehetnek nyákos ("mucinózus") vagy savós ("szerózus") cisztadenomák. A nyákos mindig jóindulatú, bár hatalmasra, akár 100-150 kg tömegűre is megnőhet.
A savós cisztadenómák olykor rosszindulatú daganattá fajulnak. Különösen akkor, ha a belső felszínén sejtburjánzást lehet tapasztalni (papilláris szerózus cisztadenóma). A sejtburjánzásban olykor már rákos elfajulásra utaló jeleket is tapasztalunk. Az ilyen kívülről még jóindulatú, de belülről már rosszindulatú daganatokat határeset ("borderline") tumoroknak nevezzük, és természetesen rosszindulatú daganatként kell kezelni. A beteg gyógyulási esélyei ilyenkor még kiválóak.
A dermoid ciszta a szervezet egyik legfurcsább, többnyire jóindulatú daganata. Jellegzetessége, hogy a többi daganattól eltérően nem egyetlen csíralemezből, hanem mindháromból fejlődik.
Tünetek
A tüszőciszta tüneteit már korábban részleteztük. A hiperstimuláció legfontosabb tünetei az alhasi fájdalom és méhvérzés.A többi ciszta meglehetősen tünetszegény, felfedezésük leggyakrabban egyéb okból történő vizsgálat során történik. A nagyra nőtt ciszták a hasfal elődomborodását és különböző kompressziós tüneteket (pl. gátolt bélműködés, vizeletelfolyási akadály, másodlagos vesemedence gyulladás) okozhatnak.
Gyógyulási esélyek
A betegség prognózisa az alapbetegség függvénye. Funkcionális ciszták esetén, amennyiben azokat nem rosszindulatú folyamat (pl. koriokarcinóma) okozza, a prognózis egyértelműen jó.Rosszindulatú daganatos ciszták esetén időben nehezen felismerhető, legtöbbször sikertelenül gyógyítható rákkal állunk szemben.
Hasznos tudnivalók
A tüszőciszta és az organikus ciszták (csakúgy, mint a cisztás rákok) annál gyakoribbak, minél többször következett be egy nőnél az ovuláció.Ciszták kezelésére szolgáló készítmények
Klimax
A klimax nem más, mint a nemi hormonális termelés részleges, vagy teljes megszűnésének folyamata. Mindkét nemet érinti. A nőknél a klimax kezdetét a menstruációs ritmus megváltozása mutatja.
A női klimaxról viszonylag sokat lehet hallani. A változó korban lévő nő fáradékony, ingerlékeny, kimerült, izzad, romlik a teljesítménye, nem tud kellően koncentrálni bizonyos dolgokra. A tudósok sokáig úgy hitték, az öregkort megelőző időszak csak a nőket sújtja, emellett a férfiak nemzőképessége akár életük végéig megmaradhat: ismerjük például a bibliából Mózes történetét, amely szerint száznyolcvan éves korában nemzette gyermekeit. Valószínű azonban, hogy ez már akkor sem volt igaz, csak akkoriban másképp számították az emberi életéveket.
Mostanában kezd beépülni a köztudatba, ahogy létezik nőgyógyász, úgy létezik férfigyógyász is, és ahogy beszélhetünk menopausáról, úgy kell elismernünk az andropausa létezését is.
Mi a klimax?
A pausa görög eredetű szó, jelentése vég. A klimax az öregkort megelőző, viszonylag hosszabb időszak. Ilyenkor csökken a fizikai és szellemi teljesítmény, alvászavarok, hőhullámok jelentkeznek, a klimaxos ember szorong, ideges, izzad, nemi vágya csökken.
Ahogy a nők szervezetében is vannak férfihormonok (tesztoszteron), úgy a férfiak szervezetében is vannak női hormonok (ösztrogén). A hormonok normális aránya nyolcvan-húsz százalék, de ez a változó korral felborul, és a nőknél az ösztrogén termelődésének csökkenése szőrösödést okozhat, míg a férfiaknál a tesztoszteron csökkenése mellnövekedést, csípőtáji zsírnövekedést eredményezhet. A tesztoszteron biztosítja az izom felépülését, a zsír lebomlását, a nemi jelleg kialakulását, fontos a nemi vágyhoz és a térlátáshoz. A magasabb tesztoszteronszinttel rendelkező férfiak magabiztosabbak, eredményesebbek, agilisabbak és szexuálisan aktívabbak kevesebb tesztoszteronszintű társaiknál.
Hőhullám, fokozott verejtékezés, depresszív hangulat, testsúlynövekedés... Rengeteg változás történik a női szervezetben a klimax idején. Hogyan segíthetünk magunkon természetes növényi szerekkel, ha fellépnek a változókor tipikus nehézségei?
A változókor szimptómái korántsem pszichés tünetek, beképzelt panaszok! Nagyon is kézzelfogható biológiai okok húzódnak meg hátterükben. Ezek közé tartozik, hogy a változókor idején - néhány év leforgása alatt - leáll a női nemi hormonok termelődése. Miután főleg az ösztrogénnek van sokrétű szerepe a női szervezet egészséges működésében, így a lehetséges panaszok is igencsak sokrétűek lehetnek.
Mi is az a menopauza?
A klimax az a többnyire gyötrelmes életszakasz, amikor a petefészkek ciklusos működése és a menstruáció abbamarad. A menopauza a nő utolsó menstruációjakor következik be. Tényként csak akkor beszélhetünk róla, amikor már 12 hónapig nem volt havi vérzés. A menopauza általában 50 éves korban következik be, de megjelenhet akár tíz évvel korábban is.Mi történik ekkor a szervezetben? A korral a petefészkek egyre kevésbé képesek válaszolni az agyalapi mirigyben elválasztott sárgatestképző és tüszőserkentő hormon ingereire. Következésképpen egyre kevesebb mennyiségű ösztrogént és progeszteront választanak ki, s végül abbamarad a petesejtek kiszabadulása, az ovuláció is.
A 40 éves kor előtti menopauza lehetséges okai közé tartozik a genetikai hajlam, vagy bizonyos autoimmun rendellenesség. Ugyanakkor a dohányzás is okozhat idő előtti menopauzát!
Érdekes, hogy vannak olyanok, akik a klimax tüneteit észre sem veszik, vagy alig érzékelik, mások viszont kifejezetten szenvednek ezektől. A hőhullámokat a nők 75%-a tapasztalja meg. Ilyenkor bőrük kipirul és meleg lesz, erősen izzadnak. A legtöbb nőnek több mint egy évig vannak hőhullámai, és 25%-uknak 5 évnél is tovább tart ez a kellemetlenség. Az ösztrogénszint csökkenése lelki és érzelmi tüneteket, fáradékonyságot, ingerlékenységet, álmatlanságot és idegességet is okozhat, az éjszakai izzadás pedig zavarhatja az alvást, tovább súlyosbítva a fáradékonyságot és az ingerlékenységet.
Szerencsére ma már egyetlen nőnek sem kell beletörődnie kellemetlen klimaxos panaszaiba!
Az ösztrogénhiány következményei
- Haj: amikor az ösztrogéntermelés hanyatlik, illetve leáll, a nők szervezetében is a "férfias" hormonok kerülnek túlsúlyba. Ezért a haj elvékonyodik, intenzívebben hullik - kopaszodó halánték -, s a fejbőr hajlamossá válik a korpásodásra.
- Mell: a mirigyek és a tejutak visszafejlődnek, helyüket kötőszövet veszi át, így veszít terjedelméből, kisebb lesz, szövete petyhüdtté válik.
- Testalkat: az ösztrogén felelős a tipikus női idomokért, a melleken, a csípőn és a combokon található "zsírszövettöbbletért". A hormon hiányában azonban a testalkat megváltozik, átrendeződik, "elférfiasodik". Így a klimax múltával a zsír már nem csak a tipikus nőies helyeken, hanem pluszban a hason is megjelenik.
- Bőr: az ösztrogén hiányának következtében csökken a bőr és a nyálkahártyák vérkeringése, így a tápanyaggal való ellátottságuk is hiányt szenved. Az anyagcsere lelassul, a bőr elvékonyodik, és nem lesz többé képes arra, hogy megkösse a vizet. Kiszárad, és ráncossá válik.
- Agy: az ösztrogén fontos szerepet játszik a köztiagy idegi egyensúlyában. Ha hiányzik a hormon, idegi zavarok léphetnek fel, amelyeknek tipikus jellemzői a hőhullámok, a rendszertelen pulzus vagy fokozott szívverés, az idegesség, a nyugtalanság, az ingerlékenység és az agresszivitás. Az ösztrogénhiánynak gyakran egyenes következménye a depresszív hangulat. Ilyenkor az alvászavarok oka is - a hormon hiányának következtében - a köztiagy működésében keresendő.
- Szív és keringés: az ösztrogén természetes módon szabályozza a vérnyomást és a koleszterinszintet. A vérben csökkenti a kedvezőtlen LDL- és növeli a kedvező HDL-koleszterin szintjét. Amikor a természetes védelem megszűnik, ugrásszerűen megnövekszik a szívinfarktus és az agyvérzés rizikója is.
- Csontok: szervezetünk állandóan változó szövete a csont. Folyamatosan fel- és leépül. Eközben az ösztrogén megakadályozza, hogy csontjaink sűrűsége csökkenjen. Ám, ha hiányzik ez a hormon, évente akár 1-10%-nyit is elveszíthetünk csonttömegünkből, s a csontritkulás veszélye fenyeget, még a menopauza fő egészségügyi kockázata. A hormonhiány az izületeket is érinti, elsősorban az ujjak és a csukló izületeit. A porcok és az ízületi folyadék a hormonhiány következtében egyre kevesebb vizet kötnek meg, ezáltal nő a súrlódás és az izületekben kopás és fájdalom jelentkezhet.
- Alhas: a hüvely nyálkahártyája az ösztrogénhiány következtében szárazabbá, vékonyabbá és így sérülékenyebbé válik, romlik a vérkeringése is. Ennek pedig az a következménye, hogy a nemi élet kevesebb örömmel, esetleg fájdalommal járhat. Miután a hüvely ellenálló képessége csökken, könnyebben keletkezhetnek gyulladások, melyeket égető érzés, viszketés és folyás kísér.
Sikeres váltás
- Sport: a rendszeresen végzett testmozgás, hetente legalább háromszor egy óra, karbantartja a szívet és a keringést. A sporttal a testsúly is kiválóan kordában tartható, az elhízás megelőzhető. Ráadásul hozzásegít a lelki béke megteremtéséhez, hiszen sportolás közben szervezetünk "jókedvhormont" termel. Mit érdemes sportolni? Mindenkinek azt, amihez a legnagyobb kedvet érzi. Így például remek időtöltés a tempós séta, a kocogás, a kerékpározás, az úszás, a különböző fitneszsportok, illetve a súlyzózás. A hangsúly nem a mozgásformán, hanem a rendszerességen van! Emellett érdemes megtanulni az intimtornát, amivel megedzhetők a kismedence izmai, s így hathatósan megelőzhetőek a vizelési problémák, a nemi élet pedig örömtelibbé tehető.
- Táplálkozás: korunk előrehaladtával kalóriaszükségletünk csökken, ám szervezetünknek ugyanúgy szüksége van vitaminokra és ásványi anyagokra mint korábban, a kalcium bevitele, akár nagyobb mennyiségben is, elengedhetetlen a klimaxban, a csontritkulás megelőzése érdekében. Ezért étkezéseink során csökkentenünk kell a hús és a felvágottak arányát, ugyanakkor gyümölcsökből, zöldségfélékből és tejtermékekből többet kell fogyasztanunk. Aki erre nem kapható, annak mindenképpen kalciumos táplálékkiegészítőt kell szednie! A klimaxba lépőknek kerülniük kell az olyan italokat, amelyek kimossák szervezetükből az ásványi anyagokat! Ilyennek elsősorban a kávé és a fekete tea. Egyúttal a magas alkoholtartalmú italok fogyasztását is érdemes felfüggeszteni.
- Növényi szerek: a depresszív hangulat hathatós ellensúlyozója az orbáncfű és a kava kava. A macskagyökér, akár komlóval és golgotavirággal való kombinációban megnyugtat és segít kikapcsolni. A változókor nehézségeivel szembeni harcban különösen fontos szerephez jutnak a fitohormonok. A ligetszépe, a szója, a macagumó és a barátcserje hatóanyagai hasonlóan hatnak szervezetünkben, mint az ösztrogén, ezért enyhe panaszok esetén jó eredménnyel alkalmazhatóak. A borágó- és a halolajból készült termékek pedig az esszenciális zsírsavak hiányát enyhítik. A wild yam gyökér elsősorban progeszteronszerűen ható anyagokat tartalmaz.
-
Konzultáció a nőgyógyásszal: a rendszeres, megelőző nőgyógyászati vizsgálatokra húszas éveinktől valamennyiünknek szüksége van. A klimaxban lévő hölgyeknek még inkább eszükben kell tartaniuk, hogy évente végeztessenek méhszáj- és mellvizsgálatot! Azért van erre szükség, mert az életkor előrehaladtával egyre nő a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázata. Ám az időben felfedezett elváltozások sikeresen gyógyíthatók!
Bizonyos esetekben az orvos hormonpótló terápiát is előírhat, de csakis a megelőző laboratóriumi vizsgálatok eredményeinek ismeretében! Mielőtt bármilyen gyógyszert bevennénk, kérjük meg nőgyógyászunkat, hogy részletesen mondja el az általa felírt szer előnyeit-hátrányait, esetleges kockázatait, majd alaposan mérlegeljük, hogy vállaljuk-e mindezt.
Jó tudni! Szerencsére be lehet már szerezni növényi eredetű természetes ösztrogént és progeszteront is. Így a mesterséges hormonpótlás mellékhatásai elkerülhetők. - Akupunktúra, homeopátia: ezekkel az alternatív terápiás módszerekkel is igen eredményesen befolyásolhatjuk a klimaktérium jellegzetes panaszait. Mielőtt gyógyszerhez nyúlna, okvetlen próbálja ki ezt az utat is!
A kövér nők kevesebbet szenvednek?
Nem csak a petefészkek termelnek ösztrogént, hanem - igaz, csak kis mennyiségben - a zsírszövet is. Így tehát, míg a petefészkek működése lassan megszűnik, addig a zsírszövet még mindig képes arra, hogy ösztrogént állítson elő. Az pedig már matematika, hogy minél több a zsír, annál több az ösztrogén. A túlsúlyos nők ilyen szempontból mindenképpen előnyben vannak a sovány vagy normál testsúlyú sorstársaikhoz képest, ritkábban és általában kevésbé intenzíven élik meg a változókor nehézségeit.Klimax tüneteinek a kezelésére szolgáló készítmények
Meddőség
Dr. Horváth László nyomán
Meddőségnek hívjuk, ha a fogamzásgátlás módszereinek alkalmazása nélkül a szokásos nemi kapcsolat ellenére nem jön létre a terhesség.
A problémás párok esetén, amennyiben egyébként mind a két fél egészséges, szaporodásra alkalmas, úgy a párok 75%-a fél éven belül terhességet jelez vissza. Egy éven belül ez a szám 90%-ra emelkedik. Két éven belül ez az érték 95% lesz.
Ha ekkor sem áll elő terhesség, úgy meddőségről beszélünk.
A meddőség lehet elsődleges, amikor is az asszony még soha nem volt áldott állapotban. Lehet másodlagos, azaz, az asszony már egyszer, vagy többször várandós volt, de újabb terhesség nem áll elő.
Vizsgálatok szerint a meddőségért az asszonyt 50%-ban lehet okolni, 35%-ban a férj a felelős. 10%-ban mindkét fél együttesen felelős. 5%-ban az oka ismeretlen.
A női meddőség okairól
- A méh és a függelékek ( petefészek, petevezeték ) gyulladásos folyamatai. Ilyenkor általában olyan szalagos, vagy lemezes lenövések keletkeznek, amelyek vagy a petesejt kipattanását, vagy annak szállítását megakadályozzák. Hüvelyen keresztül felfelé hatoló baktériumok, de gyakran felfázás okozza ezt.
- Mesterségesen is lehet okozni meddőséget, pl. különböző fogamzásgátlók alkalmazásával: szájon át szedett hormon készítmények, méhbe helyezett ún. "eszköz", rekeszelő módszer (pesszárium alkalmazása), ondósejtet bénító vegyszer hüvelybe helyezése.
- Sajátos körülmény, amikor a petesejt nem érik meg, ill. nem tud a petefészekből kipattanni. Ilyen a policisztás ovárium szindróma. Ezt ultrahang vizsgálattal szakszerűen lehet diagnosztizálni. Ilyen esetben a menstruáció is ritkán jelentkezik.
- A méh helyzeti rendellenességei: a túl előrehajló, vagy a túl hátrahajló méh esetében nehezebben áll elő terhesség. Ezt két kézzel történő vizsgálattal, vagy ultrahang készülékkel történt vizsgálattal igazolni lehet.
- A méh fejlődési rendellenességei: A méh és a petevezetékek két cső (Müller-féle cső) összeolvadásából alakulnak ki. Amennyiben az összeolvadás részben, vagy egészben elmarad, úgy fejlődési rendellenességről beszélünk, amely a meddőség oka lehet.
- Endometriózis: a hasüregben, rendszerint a kismedencében szerteszét olyan szigetek láthatók, amelyek szöveti szerkezete a méhnyálkahártyáéval azonos. Ilyen esetekben a menstruáció igen fájdalmas, tűrhetetlen görcsökkel jár. A folyamatot azzal magyarázzák, hogy a menstruáció alatt a leváló méhnyálkahártya nem csak a hüvely felé távozik, hanem a petevezetékeken keresztül a hasüregbe is. Itt megtapad, és ugyan azokat a szöveti változásokat szenvedi el hormonális hatásra, mint amiket a méh belhártyája teszi. Nem tisztázott az, hogy az endometriózis miért okoz meddőséget. Igen valószínű, hogy a jelenség között összefüggés van, mert amennyiben az endometriozist megszüntetik, terhesség előállhat.
- Hormonális zavarok:
- Az agyalapi mirigy /hypofizis/ által termelt tejelválasztást serkentő hormon /prolactin/ túltermelődik.
- Több hím nemi hormon termelődik a kelleténél.
- Kevés tüszőhormon termelődik, vagy éppen kevés sárgatest hormon képződik.
- A pajzsmirigy hormonszintje nem megfelelő.
- A méhnyak nyákállományának ondósejt elleni tulajdonsága. Ismert tény, hogy a prostituáltak ritkán esnek teherbe. Ez nem csak onnan származik, hogy jártasak a fogamzásgátlásban, hanem a nyakcsatorna mirigyei által termelt nyák ondósejt ellenanyag megbénítja a spermiumokat. Ilyenkor a spermiumok nem képesek felhatolni a méhbe. Okozhatja ezt gyakori szex-partner csere /promiscuitas/ is.
- Kemény a petesejt burka /zona pellucida/. Ezt a spermium nem képes átlukasztani. Megoldás : lombikbébi módszer.
- Enzim zavarok: elsősorban a mellékvesekéreg hormonjainak szintézisekor fellépő kóros állapotok idézhetnek elő meddőséget, de a fejlődő lánymagzat is veszélyeztetve van, ha a terhesség alatt hím nemi hormon túlsúly éri.
- Bizonyos kromoszóma rendellenességek is okozhatnak meddőséget, mert a női nemi szervek csökevényesen, vagy egyáltalán nem fejlődnek ki. Ilyen a TURNER szindróma, a több mint 2 X kromoszóma /X poliszómiák/, a kevert nemiség /hermafroditizmus/.
A FÉRFI MEDDŐSÉG OKAIRÓL
- Here leszállási zavarok: Születéskor mindkét here a herezacskóban helyezkedik el. Elég gyakori jelenség, hogy a herék egyike, vagy mindkettő vagy a hasüregben, vagy a lágyékcsatornában reked. Részben gyógyszeresen, részben óvatos sebészi beavatkozással lehet helyrehozni. Ha ezek a gyógymódok elmaradnak meddőség állhat elő.
- Heresorvadás: Ennek oka részben vérellátási zavar, amely lehet artériás eredetű, de gyakoribb a vénás eredet /viszérsérv/. Ritkább a gyulladás utáni állapot /mumpsz, gonorrhoea=tripper=kankó, tbc./
- Gyermekkorban elszenvedett olyan terápia, amely a sejteket öli meg /fehérvérűség/.
- Kiherélés /kasztráció/ utáni állapot: Ezt a műtétet rendszerint a here rosszindulatú daganata miatt végzik el, de nem egyszer a heréket ért súlyos sérülés miatt kell eltávolítani.
- Ritka jelenség a "CSUPÁN SERTOLI SEJT" szindróma. Ilyenkor a herékben őssejtek nincsenek, csak támasztó sejtek láthatók. Természetesen az ondóban nincs spermium.
- Sajátos immunállapot megakadályozza azt, hogy a spermiumok megérjenek. Ilyenkor a herékben őssejtek láthatók, de azok átalakulása elmarad, /spermatogenetic arrest/.
- A here kivezető csatornájának a hiánya /apláziája/.
- Béna ondósejtek/necrospermia/: Oka lehet a savas ondó, de toxikus állapotok, továbbá a KARTAGENER szindróma okozhatja. Erre jellemző, hogy a csillóval rendelkező sejtek, így a spermiumok is csökevényes és nem mozgó csillókkal alakulnak ki.
- Hormonális zavarok: LEIDIG sejt hiánya. Ebben az esetben a Hím nemi hormont /tesztoszteron/ termelő sejtek nem alakulnak ki a herékben.
- Tesztikuláris feminizáció /MORRIS-szindróma/. Ránézésre nőnek tűnő alkat, de rejtett heréi vannak. Kromoszomálisan is férfinak minősül /46,XY/. Oka a célsejtek tesztoszteron hormonra nem érzékenyek. Van olyan kórkép is, amikor az FSH és az LH mennyisége jóval nagyobb a kelleténél, de a herék erre nem reagálnak /hypergonadotrop-hypogonadizmus/. Ebbe a csoportba soroljuk a herék kötőszövetes túltengését /fibrosis testis/. Ilyenkor a here által termelt tesztoszteron nem jut be a spermiumokat termelő csatornácskákba. Így az ondósejt képződés elmarad.
- Enzim zavarok ritkán okoznak férfi meddőséget. Mégis meg kell említenünk a tesztoszteron molekula képződésének zavarait, aminek oka egy-egy bizonyos enzim hiány.
- Kromoszóma rendellenességek is okozhatnak férfi meddőséget. Ilyen a KLINEFELTER-szindróma, amelynek kromoszóma rendellenessége abból áll, hogy a nemi kromoszómákból 2 darab X és egy Y van jelen. Tehát nem 46, hanem 47 kromoszómája van az illetőnek. Tehát részben fiú is meg lány is. Ismerős, hogy az Y kromoszóma rendellenességei meddőséget okozhatnak. Ilyenek a sérült /törött/ hosszú, vagy rövid kar, a gyűrű Y, valamint harántul felezett Y kromoszóma /Y izokromoszóma/.
- Ismert állapot az ondó hiány. Orgazmuskor ondó nem lövell ki. Ennek oka részben az ún. retrográd ejakuláció, azaz az ondó nem a húgycsövön keresztül távozik, hanem a húgyhólyagba ürül és az első vizelettel távozik. Oka lehet még a dülmirigy túltengés /prosztata hipertrófia/. Tudni kell, hogy a here vezetéke /ductus deferens/ átfúrja a prosztatát és úgy szájadzik be a húgycsőbe. Ha a prosztata túlteng, elnyomja a herevezetéket és meggátolja az ondó távozását.
AMIKOR A MEDDŐSÉGÉRT MINDKÉT FÉL FELELŐS
- A méhnyak nyákállománya spermium ellenanyagot tartalmaz. Ennek oka lehet fővércsoport /AB0/, Rh csoport, valamint fehérvérsejt csoport /HLA/ összeférhetetlenség. Okozhatja ezt gyakori szex-partner csere /promiscuitas/ is.
- Kapacitációs zavar. Amikor a spermium végig vándorol a méh üregében, sajátos állapotváltozáson esik át. A fej felszínén a sejthártya "leépül", és így a spermium "sapkájában" lévő enzimek könnyen megemésztik egy helyen a petesejt hártyáját /zona pellucida/. Ezt a jelenséget nevezik kapacitációnak. Amennyiben ez valami miatt elmarad, a megtermékenyítés nem jön létre.
Meddőség kezelésére szolgáló készítmények
Menstruációs panaszok
forrás: [origo]
A menstruáció zavara gyakori jelenség, mert a havi vérzést érzékeny hormonális rendszerek szabályozzák, amelyeket sok tényező befolyásolhat. A nemi szervek anatómiai eltérései is vezethetnek vérzészavarokhoz. A túl korai, vagy késői életkorban jelentkező, a gyakori (21 napnál rövidebb), vagy elnyúló (38 napnál hosszabb) ciklusban, illetve a rendszertelen, a rövid vagy túl hosszú ideig tartó, a minimális vagy túl erős vérzéssel járó és a kórosan fájdalmas, illetve tüneteket okozó menstruációt rendellenesnek tartjuk. A kóros menstruáció hátterében leggyakrabban veszélytelen, múló okok állnak, de a ritkán így jelentkező súlyosabb betegségek felismerése érdekében minden esetben szakorvosi vizsgálat javasolt.
Kialakulása, okai, tünetei
A lányok első menstruációja Magyarországon átlagosan 12-13 éves korban következik be. Ezt szaknyelven "menarhe"-nak nevezzük. Pubertás idején a menstruációs vérzés még általában rendszertelen, változó mennyiségű lehet. Ezt követően (lehet, hogy csak hónapok, ritkán egy-két év múltán) a menstruáció szabályossá válik, 28 naponta (+/- egy hét) jelentkezik és rendszerint 4-6 napig tart.A 18 éves korig nem jelentkező menstruációt kórosnak tekintjük. Ilyenkor általában a másodlagos nemi jelek kifejlődése is késik. Hátterében gyakran genetikai rendellenességek állnak.
Szintén kórosnak tekintjük, ha a már kialakult menstruációs ciklust követően az újabb menstruáció késése meghaladja a 90 napot. Ezt a hormonrendszer zavara okozza, ami lehet, hogy egyéb szervek kórós folyamataival függ össze.
A központi idegrendszert terhelő állapotok, úgymint súlyos általános betegségek, túlzott stressz, túlzott fizikai aktivitás (élsport), fokozott lelki megterhelés szintén menstruációs zavarokat eredményezhet. Sokszor a vérzészavar az első jele a szervezet túlterhelésének. Ilyen esetben, ha a túlterhelés megszűnik, a kiegyensúlyozott életvitel mellett a normális menstruáció általában helyreáll.
A pszichés eredetű vérzéskimaradás legsúlyosabb formája az anorexia, illetve bulimia nevű kórkép. A betegek ilyenkor a kóros elhízástól való félelmükben ételt alig fogyasztanak, illetve étkezés után gyakran szándékosan hánynak. A szervezetük teljesen legyengül, a hormonrendszer felborul, vérzészavar, vagy teljes vérzésmentes állapot alakulhat ki. A központi idegrendszer jó és rosszindulatú daganatai is megváltoztathatják a szabályos menstruációt. Ekkor a hormonális változások mellett központi idegrendszeri tünetek - fejfájás, látászavar stb. - is megjelenhetnek. A petefészek kóros kifejlődése, hormontermelő jó és rosszindulatú tumorai, cisztái, rendellenes működése is vérzészavart idézhet elő.
Egyéb hormontermelő szerveink, úgymint a mellékvese, pajzsmirigy, hasnyálmirigy kóros működése is felboríthatja a menstruációs ciklust, mert a szervezet hormonjai nem egymástól függetlenül, hanem szoros egymásra hatásban, ún. visszacsatolásos rendszerben működnek. Ezeknek a problémáknak a felismerése és megfelelő kezelése több orvosi szakterület együttműködését és közös munkáját teszi szükségessé.
A hüvely és a méh anatómiai eltérései, fejlődési rendellenességei is menstruációs zavarokhoz vezethetnek. Plasztikai műtétet követően a vérzészavar gyakran megszűnik.
Egyes gyógyszerek, bizonyos méhen, petefészken végzett műtétek, sugárterápiás kezelések is eredményezhetik a normális menstruáció zavarát. Hosszabb ideig alkalmazott hormonális fogamzásgátló tabletta elhagyása után a havi vérzés ritkán több hónapon keresztül késhet. Ez az állapot rendszerint spontán rendeződik, de gyógyszerrel is helyreállítható.
Az első menstruációtól a változó korig terjedő időszakban jelentkező rendellenes vérzések hátterében legtöbbször a hormonális funkció zavara áll. A vérzészavart ilyenkor leggyakrabban az okozza, hogy a petefészekben nem reped fel az érett tüsző. A női nemi hormonok egyensúlya ilyenkor felborul, ezért a két szabályos menstruáció között rendellenes vérzés alakulhat ki. Egy-két ciklus alatt ez az állapot spontán rendeződik, különösebb teendőt nem igényel.
Ha az időben jelentkező vérzés mennyisége a normális mértéket (max. 80ml) meghaladja, ezt fokozott vérveszteségnek tartjuk. Az okok felkutatása és a vérszegénység kezelése érdekében szakorvosi vizsgálat javasolt. Myomagöb, méhen belüli fogamzásgátló eszköz, méhnyálkahártya túlburjánzás, a petefészek, a méh, valamint a méhnyak jó- vagy rosszindulatú elváltozása, továbbá a méhnyálkahártya, vagy a petefészek gyulladása is okozhatja.
A szabályos időközökben jelentkező, de általában rövidebb és kisebb volumenű menstruációkat is kórosnak tekintjük. Hátterében gyakran áll a peteérés elmaradása, hosszabb ideig alkalmazott hormonális fogamzásgátló tabletta elhagyása, vagy szülés, illetve szoptatás utáni állapot. Szervi elváltozások miatt is létrejöhet. A méh üregét érintő műtéti beavatkozásokat követően, valamint a méhnyálkahártya gyulladása miatt a méh belső felszíne összetapadhat, ami rendellenesen kevés menstruációs vérzéshez, továbbá meddőséghez vezethet.
A menstruáció előtt gyakran 7-10 nappal jelentkező változatos tünetek, kellemetlen pszichés panaszok is a menstruáció zavarai közé tartoznak. Ilyenek a fokozott ingerlékenység, a lelki instabilitás, a depresszió, a nem megfelelően kontrollált érzelmi reakciók, fájdalmas mellfeszülés, fej- és hátfájdalom, emésztési zavarok, hőhullámok. Ezen tünetegyüttest, mely a nők 1-2%-át akadályozzák a normális életvitelben, nevezzük premenstruális feszültségnek. A tünetekért valószínűleg a hormonális hatások tehetők felelőssé. Az önismeret fejlesztése segít felismerni a praemenstruális syndróma tüneteit és az érzelmi konfliktusonk közötti összefüggéseket. A hormonszint megváltoztatása nélkül a lelki instabilitásra, depresszióra hajlamos betegekben jó eredménnyel szünteti meg a tüneteket.
Felismerése, kezelése
A menstruáció zavarai esetén elsőként a hormonális és a szervi eltéréseket vizsgáljuk. Amennyiben ezek az okok kizárhatók, akkor túlterheltségre, pszichés problémára kell gondolnunk. A hormonvizsgálatokat vérvétellel végezzük.Rendellenes vérzés esetén teljeskörű nőgyógyászati vizsgálat javasolt. A kismedencei szervek tapintásával, illetve ultrahang segítségével észlelhetjük a szervi elváltozásokat, úgymint a nemi szervek jó- és rosszindulatú daganatait, a petefészek cisztáit, a gyulladásos kismedencei folyamatokat, fel nem fedezett terhességet, vagy a méhen belüli fogamzásgátló eszközt.
A menstruációs zavar gyakran vérszegénységhez vezethet, és veszélyes kóros folyamat első jele is lehet, ezért észlelése esetén feltétlenül szakorvosi vizsgálat végzendő.
Menstruációs zavarok kezelésére és enyhítésére szolgáló készítmények
Nőgyógyászati gyulladások
Nőgyógyászati fertőzések epizódszerűen szinte minden nő életében előfordulnak. A tünetek jól ismertek: mensestől függetlenül jelentkező alhasi fájdalom (főleg az ováriumoknak megfelelően), rossz közérzet, levertség, hőemelkedés.
A tünetek gyakran maguktól is, illetve a szervezet öngyógyító képességeinek köszönhetően megszűnnek, vagy rövid gyógyterápia válik szükségessé.
A gyulladásból felgyógyult betegek egy el nem hanyagolható hányadában a gyulladás kiújul, majd ezek a periódusok egyre rövidebb intervallumokban követik egymást, egyre nagyobb területet érintve.
A folyamat gyakran ráterjed a hólyagra, változatos panaszokat okozva (vizeletürítési gondok, véres zavaros vizelet, mictiós fájdalmak), illetve "lumbágós" jellegű tüneteket vált ki, kialakítva a jellegzetes kacsatartást.
Az alkalmazott, gyógyszeres baktérium- és gombaölő terápia általában addig hatásos, míg a beteg szedi a megfelelő gyógyszereket, ha abbahagyja, szinte biztos a visszaesés, az időpontja kérdéses csak.
Ezekben a helyzetekben a betegség kiújulása elkerülhető, ha a betartjuk a megfelelő életmódi tanácsokat:
- uszoda, strand, lehűlés, felfázás elkerülése
- természetes anyagokból készült alsóruha viselése
- nagy mennyiségű folyadék fogyasztása
- gyakori, illetve időben történő vizeletürítés
- vizeletürítés aktust követően
- spermicid bevonattal ellátott kondomok alkalmazása, amely nemcsak a spermiumokat, hanem a fertőző mikroorganizmusokat is elpusztítja
- kerülendők a gyári cukrokból készült ételek, italok,
- a nagyon édes gyümölcsök (aszalt füge, datolya, szőlő) fogyasztása sem javasolt,
- A mikroszkopikus gombatenyészettel készült ételek, italok szintén ellenjavalltak, pl. sör, sajt (főleg a camembert-típusúak), élesztővel fehér lisztből készült ételek.
Nőgyógyászati gyulladások kezelésére szolgáló készítmények
Gátseb kezelése
Gátmetszés
A gát izomzatának átmetszése. A kitolási szak végén, a gát túlfeszülésének és az anyai lágyrészek sérülésének megakadályozására, a fej kigördülésének megkönnyítésére végzik. Szükségességéről csak a szülés legvégső szakaszában - amikor már a magzat feje feszíti a gátizmokat - lehet dönteni. A megfelelő időben végrehajtott gátmetszés néhány perccel rövidíti azt az időszakot, ami a magzat fejének megszületéséhez szükséges. Ha a babával gondok vannak, ez a pár perc is számíthat!Rutinszerű elvégzése az utóbbi időkben egyre jobban háttérbe szorul. Először szülőknél gyakoribb. Vannak esetek, amikor mindig szükséges az elvégzése: koraszülés, farfekvéses szülés, fogóműtét vagy vákuumextrakció.
A gátmetszés elvégzése előtt helyi érzéstelenítő oldatot fecskendeznek a gátba, majd ollóval, vagy szikével, fájdalom nélkül, átmetszik a gátizmokat. A metszés töténhet a középvonalban, kissé balra, vagy kissé jobbra. Magyarországon ez utóbbi az elterjedtebb. A gátmetszést a méhlepény távozása után varrják el. Először ellenőrzik, hogy ép-e a méhszáj, és hogy nincs-e sérülés a hüvelyben. Utána a gátmetszés hüvelyi részét varrják össze felszívódó fonallal, majd a gát bőrét, nem felszívódó vagy felszívódó fonallal. Előbbit általában 4-6. napon távolítják el. A varratszedésnél kis csippentésszerű, kissé kellemetlen érzést lehet érezni, de nem fájdalmas.
Gátseb kezelése
Gátmetszés után az ülést megkönnyíti egy úszógumi. A gátsebet nem kell fertőtleníteni, de gyakran, akár naponta 4x le kell langyos vízzel mosni, hogy a gyermekágyi folyástól ne fertőződjön el. A lemosás a fájdalmat is csillapítja. Fájdalomcsillapításra jeget is lehet alkalmazni. A seb gyógyulását jó minőségű, gyógynövény alapú krémek használatával nagyban meg lehet gyorsítani.Maradandó heggel gyógyul-e a gátseb?
Igen, de az esetek többségében láthatatlan. A természet csodálatos. Hiszen a gátseb nem túl steril területen, a végbél közelében van, nagy és mély vágás, de ennek ellenére hihetetlen gyorsasággal, és elhanyagolható komplikációval gyógyul. A gátseb a hathetes ellenőrzésre általában már teljesen begyógyul. Néha a tökéletes kivitelezés ellenére máshogy fog kinézni a gát, mint szülés előtt, de leggyakrabban annyira szépen gyógyul, hogy nehéz észrevenni.Orvosi vélemény a gátmetszésről
"...Véleményem szerint a gátmetszés elsősorban arra jó, hogyha a gyerek mérete miatt reped, akkor a metszés továbbrepedése irányában teszi, és nem fontosabb részek, pl. a végbél záróizma felé. Gátmetszés nélkül egyébként (igen ritka szerencsés adottságok kivételével) a hüvely rugalmassága, a hüvelybemenet izmos zártsága a továbbiakban csak illúzió, ami akár a szexuális életben is zavarokat okoz. A jól megvarrt gátseb az eredetivel közel azonos állapotokat tud teremteni és a metszés miatt nem annyira nyúlnak túl a szövetek kitoláskor. A baba fejének hatása egyébként pontosan megítélhető szemmel is, tehát nem elítélendő az az álláspont, hogy várunk és akkor metszünk, amikor már látható, hogy sérülés nélkül nem tud kigördülni a koponya. Merthogy a metszett seb mindig sokkal szebben gyógyul, mint a szabálytalan szélű, repedt seb..."Dr. Nagy László
Gátseb kezelésére szolgáló készítmények